Külföld

Rátámadtak Újvidéken egy zenészre, mert azt hitték, hogy magyar

„Meg kéne téged ölni, te szemét magyar” – üvöltött rá a támadó

Vasárnap délután Újvidéken egy ismeretlen férfi megtámadta és soviniszta módon inzultálta Ivan Fece Firčit. Az ismert zenész a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy a Liman 4-es városrészben egy férfi az autója elé ugrott és soviniszta módon sértegetni kezdte – írja a Szabad Magyar Szó.

Rátámadtak Újvidéken egy zenészre, mert azt hitték, hogy magyar
Ivan Fece Firči
Fotó: Facebook/Firchie Drums

„Szó szerint üvöltözött. Sértegetett, káromkodott, és azt mondta, hogy meg kéne téged ölni, te szemét magyar. Aztán elkezdte ütni az autót, s kárt tett a lámpában” – mondta Fece, aki hozzátette, a férfi ezután elsétált, és amikor ő kiszállt az autóból, hogy megnézze, milyen károk keletkeztek, a férfi visszajött, és fizikailag megtámadta, megpróbálta megütni.

„Ekkor megjelent három férfi, akik jóhiszeműen megkérdezték, mi a helyzet, s erre a támadó elsétált, ők pedig azt mondták, hogy fizetnek, ha nem hívom ki a rendőrséget. Közöltem velük, nem nyomtattak még annyi pénzt, ami fejében én elhallgatnám a történteket. Ezután hívtam a rendőrséget, akik kijöttek és őrizetbe vették a támadót, aki megbilincselve tovább szidott engem, valamint a rendőröket, akikre szintén rátámadott” – mondta Fece, aki elmondta, minden jogi lépést megtesz annak érdekében, hogy a támadó a lehető legszigorúbb büntetést kapja.

Fece arról is beszélt, hogy a rendőrkapitányságon felvették a nyilatkozatát az esettel kapcsolatban, és többek között állampolgárságáról is beszélt a rendőrökkel.

„Közöltem velük, talán nem fontos, de hogy teljesen abszurd legyen a dolog, nem vagyok magyar. A szüleim annyi vegyes házasságból származnak, hogy nincs domináns nemzetiségünk. Boldog voltam, amíg Jugoszláviában képes voltam jugoszlávnak érezni magam” – mondta.

Kapcsolódó írásaink