Külföld

Európa minden szempontból végzetesen kiszolgáltatott helyzetbe, sőt függőségbe került az Egyesült Államoktól

Katonailag döntéshozatalában, sőt gondolkodásában is elvesztette önállóságának még a látszatát is

Senki sem akar egy újabb háborút Európában, főleg nem azt, hogy a változó világrend tagjai ezt a háborút itt vívják meg – mondta Somkuti Bálint a hivatalos közösségi oldalára feltöltött videóban.

Európa minden szempontból végzetesen kiszolgáltatott helyzetbe, sőt függőségbe került az Egyesült Államoktól
Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója
Fotó: Facebook/Dr. Somkuti Bálint

Az orosz–ukrán háború minden korábbi válságnál egyértelműbben mutatott rá Európa súlyos gyengeségére – mondta Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója. Hozzátette, Európa nem csak katonailag, hanem döntéshozatalában, sőt gondolkodásában is elvesztette önállóságának még a látszatát is. Szinte minden szempontból végzetesen kiszolgáltatott helyzetbe, sőt függőségbe került az Egyesült Államoktól.

„Senki sem akar egy újabb háborút Európában, főleg nem azt, hogy a változó világrend tagjai ezt a háborút itt vívják meg” – emelte ki.

A szakember kifejtette, a jelenlegi brüsszeli elit minden elképzelhető területen leszerepelt. Megjegyezte, ahol az erős hadsereget az imperializmussal, a katonákat a toxikus maszkulinitással mossák egybe, ott esély sincs a változásra. „Napjainkra egy tábortűz körül népdalokat éneklő csoport már szélsőjobboldali elhajlónak számít Európa nagy részén. Még az önvédelem is büntetendő, és aki felhívja a valós veszélyekre a figyelmet, az minden csak nem demokrata és nem európai. Mindehez ráadásul olyan vezető politikusok diktálják a tempót, akik azt sem tudják hány napból áll egy év” – összegzett Somkuti Bálint.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink