Külföld
Venezuela és Guyana nem alkalmaz erőszakot, és nem fokozza a feszültséget határvitájuk rendezésére
„Akár szavakkal, akár tettekkel, tartózkodni fogunk a konfliktus vagy nézeteltérés kiéleződésétől” – áll a közös nyilatkozatban

„Akár szavakkal, akár tettekkel, tartózkodni fogunk a konfliktus vagy nézeteltérés kiéleződésétől” – áll a közös nyilatkozatban, amelyben leszögezték, hogy a határvita rendezését a nemzetközi joggal összhangban kívánják végrehajtani. „Mindkét fél elkötelezett, hogy a régió a béke övezete maradjon” – mondta Ali.
A találkozón több közép- és dél-amerikai ország, valamint nemzetközi és regionális szervezet magasrangú tisztségviselője vett rész.
A tárgyalások következő fordulóját három hónapon belül Brazíliában fogják megrendezni – tették hozzá a dokumentumban.
A találkozóról hazatérve csütörtökön este Maduro elnök a „diplomácia győzelmének” nevezte a találkozót, és megköszönte Ali „őszinteségét és a hajlandóságát a tartalmas párbeszéd folytatására”.
Venezuela magáénak tekinti a több mint egy évszázada Guyanához tartozó 160 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, olajban gazdag Essequibo régiót.
A két ország közötti feszültség azután fokozódott, hogy Caracas decemberben népszavazást tartott az Essequibo régió Venezuelához történő csatolásáról, amelyen a szavazók többsége az elcsatolás mellett döntött és elutasította a határvita ügyében eljáró Nemzetközi Bíróság (ICJ) joghatóságát.
A múlt héten Maduro az olajkitermelés megkezdésével fenyegette meg Guyanát. A venezuelai államfő lépéseire reagálva Guyana kijelentette, hogy határai nem képezik vita tárgyát.