Külföld
Muravidékiek a különleges bánásmódú gyermekekért
Reményt adnak az ifjúságnak

A Muraszombati Egyházmegyei Karitász és a Dobronaki Plébániai Karitász szervezésében immár 29. alkalommal szerveztek jótékonysági rendezvényt a dobronaki kultúrotthonban. Mint a szlovéniai nemzettestvéreink lapja, a Népújság megírta, ezúttal a különleges bánásmódú gyermekeket tanító muraszombati, radgonai és lendvai iskolák számára gyűjtöttek, így a kulturális műsort is az említett tanintézmények növendékei adták.
A program az adventi gyertya meggyújtásával, majd a 2. Sz. Lendvai KÁI zenetanára, Petra Gumilar Černela hárfaelőadásával kezdődött, majd a hazai plébános, Štihec Simon köszöntötte az egybegyűlteket a színültig telt teremben. A rendezvény végén a szereplő iskolák nevében Kurnik Tjaša, a 2. Számú Lendvai KÁI igazgatója köszönte meg az adományokat.