Külföld

Immár szerényebb célokkal is beérné Kijev kitartója

Szimbolikus győzelmek a nagyok helyett

Kijev tavaszról őszig húzott ellentámadásának gyenge eredményei és a Fehér Ház Ukrajnának szánt további támogatásainak odaítélésével kapcsolatos problémák az egész konfliktusra vonatkozó katonai stratégia újragondolására kényszerítik Ukrajna kitartóját, az Egyesült Államokat.

Immár szerényebb célokkal is beérné Kijev kitartója
Megfenekleni látszik az ukránok ügye
Fotó: dpa via AFP/Matthias Rietschel

Washington jövőre konzervatív, defenzív megközelítést szorgalmaz Kijevvel kapcsolatban, amely szűkebb költségvetéssel folytatná a harcot – írta meg a New York Times amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. Mint olvasható, az ukrán tábornokok és magas rangú tisztviselők azonban állítólag merész előrenyomulást terveznek, amely amerikai kollégáik szerint a jövőbeni katonai segítséggel kapcsolatos irreális elvárásokon alapul.

Az orgánum forrásai szerint Kijev olyan mennyiségű tüzérségi lövedéket „akar”, amely egyszerűen nem létezik a nyugati készletekben. Moszkva közben az ukrajnai konfliktust továbbra is az Egyesült Államok által vezetett, Oroszország elleni proxy háború részének tekinti, amelyben Washington hozza meg az összes döntést s Ukrajna legfeljebb csak végrehajtó szerepet kap a színdarabban.

A lap amerikai tisztviselőkre hivatkozva arról ír, Ukrajnának nem kell visszafoglalnia „minden” területet, csak néhány stratégiai és szimbolikus győzelmet kell aratnia, hogy megerősítse pozícióit, mielőtt elkerülhetetlenül újrakezdődnek a béketárgyalások.

Kapcsolódó írásaink