Külföld
Kim Dzsongun a születésszám csökkenése miatt aggódik
Az észak-koreai vezető az édesanyákat erőn felüli teljesítményükért méltatta

Kim az észak-koreai édesanyák találkozóján szólalt fel, amelyet 2012 után rendeztek meg ismét. Elmondta; amikor az állam vagy a párt ügyeinek irányítása során nehézségekkel szembesült, mindig az édesanyákra gondolt.
Kim az édesanyákat erőn felüli teljesítményükért méltatta, továbbá hangsúlyozta, hogy az anyák nemcsak a hagyományos szerepkörük betöltése miatt fontosak, hanem a társadalmi problémák megoldásában és a társadalom egységének előmozdításában is nagy segítséget nyújtanak.
„A születési ráta csökkenésének megakadályozása és a gyermekek jó nevelése központi ügy” – mondta Kim.
Hong Min, a Dél-Koreai Országegyesítési Intézet tudományos főmunkatársa a helyi Yonhap dél-koreai hírügynökségnek elmondta; úgy tűnik, Észak-Korea azért tartotta a találkozót, hogy segítsen megakadályozni a születésszám csökkenését, valamint ösztönözze a családokat, hogy tegyenek a fiatalok lojalitásának erősítéséért.
Az ENSZ Népesedési Alapjának honlapján közzétett adatok szerint Észak-Korea termékenységi rátája 2023-ban 1,8 volt. A szám azt mutatja, hogy egy nőnek élete során várhatóan hány gyereke születik.