Külföld

Benjámin Netanjahu: Izrael addig harcol, míg minden célját el nem éri

Szerinte a Hamász legyőzését követően Izrael nem fogja engedni, hogy a Palesztin Hatóság kiterjessze az ellenőrzést a Gázai övezetre is

Izrael addig folytatja háborúját a Gázai övezetben, amíg minden célját el nem éri - jelentette ki szombat este az izraeli miniszterelnök, az övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet megsemmisítését emelve ki.

Benjámin Netanjahu: Izrael addig harcol, míg minden célját el nem éri
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő
Fotó: AFP/Brendan Smialowski

"E célokat azonban nem tudjuk elérni, ha felhagyunk a szárazföldi műveletekkel, csak azokon keresztül nyerhetjük meg a háborút" - tette hozzá sajtótájékoztatóján Benjámin Netanjahu.

Kitért arra is, a Hamász legyőzését követően Izrael nem fogja engedni, hogy a Palesztin Hatóság kiterjessze az ellenőrzést a Gázai övezetre is, "mert akkor ugyanez lesz".

"Ugyanazt a meggyőződést vallják, azaz tagadják Izrael jogát a létezéshez" - fogalmazott.

"Katonáink a tűzszünet idejét azzal töltötték, hogy a Hamász teljes legyőzésére készültek" - jelentette ki.

A tűzszünettel kapcsolatban azt mondta, kormánya érzi "a rá nehezedő nemzetközi nyomást", ám leszögezte azt is: "ez a háború végül is a mi háborúnk, mi döntünk".

Azon kérdésre, hogy egyes biztonsági tisztségviselők tudhattak-e előre a Hamász Izrael ellen tervezett akciójáról, a miniszterelnök azt felelte: ki fogják vizsgálni az ügyet.

"Vannak kérdések, melyekre választ kell adni: mi történt, hogy történt, és ezeket meg fogjuk vizsgálni a háború végén" - fogalmazott.

Mindeközben a Hamász fegyveres szárnya, az Izzedín al-Kasszám Brigádok azt közölte, hogy rakétákkal támadta Tel-Avivot, válaszul a Gázában zajló izraeli műveletekre.

Kapcsolódó írásaink