Külföld
Afganisztán kifogásolja, hogy nem hívták meg az éghajlatváltozási csúcstalálkozóra
A COP28 politikai okokból hagyta magára Afganisztánt

A hivatal az X közösségi portálon megjelent közleményében azt írta, „Afganisztánt annak ellenére nem hívták meg a klímacsúcsra, hogy lakosságának védelmében komoly erőfeszítéseket tesz a klímaváltozásból adódó nehézségek leküzdésére”. Az afgán kormányszóvivő az üzenetben kiemelte, hogy noha Afganisztán mindössze 0,08 százalékban járul hozzá a világ üvegházhatást növelő gázkibocsátásához, mégis egyike a klímaváltozás negatív hatásait leginkább elszenvedő országoknak. Hozzátette, hogy „a COP28 politikai okokból hagyta magára Afganisztánt”.
Afganisztánban 2021 augusztusában, az amerikai csapatok kivonása után ismét hatalomra kerültek a szélsőséges tálibok, de az akkor kikiáltott iszlám emírségüket eddig egyetlen ország kormánya sem ismerte el.
Az ENSZ afganisztáni ügyekért felelős missziójának (UNAMA) adatai szerint Afganisztán a klímaváltozás veszélyeinek leginkább kitett tíz ország egyike: az elmúlt három évben súlyos aszály sújtotta, az évszakoktól függően pedig súlyos árvizekkel, szárazságokkal és homokviharokkal is szembe kell néznie amelyek emberéleteket oltanak ki, és az infrastruktúrában is óriási károkat okoznak.