Külföld
Homoszexualitás, női papok: durván beszólt a német püspököknek a Vatikán, a kiközösítés is felmerült

A Beate Gillesnek, a német püspöki kar titkárának címzett levél szerint eme két ügyben, vagyis a meleg párok és a női papok kapcsán „nincs lehetőség eltérő értékelésre”.
Miközben Ferenc pápa vezetésével a Vatikánban októberben megrendezték a szinodalitásról szóló püspöki szinódust, a német egyház a világi Német Katolikusok Központi Bizottsága (ZdK) vezetésével 2019 óta egy egészen másik reformutat járt be. Ez oda vezetett, hogy alapvető doktrinális változásokat kezdeményeztek az egyházban, és a szakadás közelébe kerültek. Ferenc pápa már 2019-ben levelet küldött a német püspököknek, amelyben jelezte, hogy nincs szükség még egy lutheránus egyházra, és a szkizma (elszakadás) veszélyére figyelmeztetett, az egység értékét állítva előtérbe – írták.
2023 nyarán jól értesült Rorate Caeli blog szerint a német püspököknek több találkozójuk is volt a Vatikánban, amelyek során a német szinodális utat vitatták meg, és még több ilyen találkozó is lesz 2024-ben – számoltak be.
A Vatikán mostani levele tehát a 2023 tavaszán lezárult német szinodális út kapcsán figyelmezteti a német egyházat, hogy nem változtathatja meg az egyház tanítását, kiemelve a homoszexualitás és a női papok kérdését – írja a lap.
Ezek után született meg a Vatikán mostani levele a német püspöki karhoz.
A női papság tekintetében Parolin levele Szent II. János Pál 1994-es apostoli buzdítását, az Ordinatio sacerdotalist idézi, amely leszögezte, hogy nem lehetséges nőket pappá szentelni. Ferenc pápa úgyszintén többször hivatkozott erre a pápai levélre, kijelentve, hogy ez ügyben „az ajtók zárva vannak”. Sőt: a levél arra figyelmeztet, hogy a nők pappá szentelésének megkísérlése „súlyos kiközösítéssel büntetendő”.