Külföld

Cseh államfő: A migrációra közös problémaként kell tekinteni

A migráció problémájával az egyes európai országok külön-külön nem tudnak megbirkózni, azt közös ügyként kell kezelni – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő kedden Rómában, miután tárgyalásokat folytatott az olasz elnökkel, Sergio Mattarellával és a kormányfővel, Giorgia Melonival.

Cseh államfő: A migrációra közös problémaként kell tekinteni
Petr Pavel cseh államfő
Fotó: Michal Cizek / AFP

„A migrációt egyetlen ország sem tudja egyedül megoldani, azt közös problémának kell tekinteni" – mondta Rómában cseh újságíróknak nyilatkozva Petr Pavel, akinek szavait a közszolgálati Cseh Televízió ismertette.

„A különböző országokból érkező migrációs hullámokat a jövőben sem tudjuk elkerülni, mert a világ nem lesz stabilabb, a klímaváltozások újabb migrációs hullámokat fognak ösztönözni" – vélte a cseh elnök, aki kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Olaszországba.

Csehország és Olaszország számos területen, köztük a migráció következményeinek kezelésében is együtt tud működni – hangsúlyozta a politikus.

Petr Pavel szerint a migráció problémájának kezelésében közös európai politikára van szükség. Azokat az országokat, ahonnan a migrációs hullámok elindulnak, nemcsak pénzzel, hanem szakértőkkel is támogatni kell, a legjobb az lenne, ha már ezekben az országokban logisztikai hátteret lehetne kiépíteni a migráció kezeléséhez és megfékezéséhez – mondta.

A cseh államfő leszögezte: szükség van az Európai Unió külső, schengeni határai őrzésének megerősítésére, és javítani kell az EU migrációs és befogadási politikáját.

Csehország gazdag tapasztalatokkal rendelkezik a migráció kezelésében, hiszen még most is több mint 370 ezer ukrajnai menekült tartózkodik az országban – mondta a cseh államfő.

Petr Pavel szerint az olasz vezetők nagyra értékelték Csehország hozzáállását az orosz–ukrán konfliktushoz. A cseh elnök és az olasz vezetők egyetértettek abban, hogy pénzügyi és anyagi téren, beleértve a fegyverek szállítását is, folytatni kell Ukrajna támogatását. „Az az álláspontunk, hogy Ukrajna veresége a mi vereségünk lenne" – ismertette Petr Pavel a tárgyalások eredményeit cseh újságírók előtt Rómában.

Kapcsolódó írásaink