Külföld
Már több mint két hete tart az alagútban rekedt indiai munkások kimentése

Ez egy nappal azután történt, hogy megkezdődött a függőleges fúrási kísérlet, és a tisztviselők szerint a frissen kicserélt fúrógép mintegy 20 métert ásott.
Nem tudjuk, hogy a fúrógépnek mit kell majd átvágnia. Ez lehet laza talaj vagy sziklák. De felkészültünk
– mondta a mentőalakulat vezetője.
Eddig a mentők – vízszintes ásás után – 46 méterig terjedő csöveknek ástak ki helyet. A csöveket összehegesztették, hogy átjáróként szolgáljanak, melyen keresztül a munkásokat hordágyakon ki tudják húzni.
A FÚRÓGÉP A HEGYVIDÉKI TEREP MIATT TÖBBSZÖR IS MEGHIBÁSODOTT, PÉNTEKEN PEDIG HELYREHOZHATATLANUL MEGRONGÁLÓDOTT, ÉS KI KELLETT CSERÉLNI.
A mentők egész éjszaka dolgoztak, hogy a fúrógép beszorult részeit kiszedjék, így a kézi ásás megkezdődhetett – mondta Devendra Patwal, a katasztrófavédelem illetékese.
A munkások november 12-én rekedtek benn, amikor Uttarakhand államban egy földcsuszamlás következtében az általuk épített 4,5 kilométeres alagút egy része a bejárattól mintegy 200 méterre beomlott.
A VASÁRNAP MEGKEZDETT FÜGGŐLEGES ÁSÁS SORÁN A MENTŐKNEK MINTEGY 106 MÉTERT KELLETT ÁSNIUK
– közölték a tisztviselők.
Korábban a hatóságok egy 15 centiméteres csövön keresztül meleg ételt, oxigént juttattak a csapdába esett munkásoknak. A helyszínen pedig több köztük pszichiáterek figyelemmel kísérik az egészségi állapotukat – írja az ABC News.