Külföld
Biden napjai meg vannak számlálva
Ronny Jackson szerint az amerikai elnök így képtelen ellátni a feladatát, és nagy veszélynek teszi ki az országot

„Egyszerűen hihetetlen, mennyire elfajult Biden a hivatali ideje alatt. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ez az ember a ciklus hátralévő részében, majd utána még négy évig hatalmon legyen. Már most is nagy veszélynek tesz ki minket” – mondta a Fox Newsnak adott interjúban. Jackson megjegyezte, hogy a jelenlegi elnök napról napra bizonyítja, hogy nem képes ellátni a feladatát.
„Fizikailag és kognitívan már nem alkalmas a hivatal betöltésére, és valakinek a belső köréből fel kellene lépnie és tudatni vele, hogy az ország biztonsága érdekében tovább kell lépnie” – tette hozzá Jackson.
Biden 2023 novemberében lesz 81 éves. Gyakran kerül kínos helyzetekbe, és nyilvános beszédeiben különböző kijelentéseket tesz. A republikánusok ezt pártpolitikai harcban arra használják fel, hogy megkérdőjelezzék az államfő mentális és fizikai képességeit, hogy a választók kételkedjenek abban, hogy továbbra is az Egyesült Államok élén maradjon.