Külföld

Tízezrek tüntettek Londonban a palesztinok mellett

Ez volt a hatodik olyan szombat egymás után, amikor tüntetők vonultak a brit főváros utcáira, tiltakozva a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen.

Tízezrek tüntettek Londonban a palesztinok mellett
Az angol fővárosban sorozatban a hatodik szombaton rendeztek tüntetést a palesztinok mellett
Fotó: AFP/Henry Nicholls

A rendőrség kora estig nem tett közzé létszámbecslést, de a két főszervező, a Palestine Solidarity Campaign nevű szolidaritási kampánycsoport és a Stop the War nevű háborúellenes civil mozgalom előzetesen jelezte, hogy legalább százezer embert vár a megmozdulásra.

Az izraeli katonai akció előzményeként a Gázát uraló Hamász iszlamista terrorcsoport fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, 1200 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, és 240 túszt a Gázai övezetbe hurcoltak.

A szombati londoni tüntetés résztvevőinek fő követelése az volt, hogy az előző nap életbe lépett tűzszünetet Izrael nyilvánítsa végleges fegyvernyugvássá. A tűzszünet kezdete óta a Hamász több túszt szabadon bocsátott, és Izrael is elengedett fogva tartott palesztinokat, köztük nőket és fiatalkorúakat.

A Scotland Yard a szombati londoni tüntetés előtt közzétett felhívásában arra figyelmeztette a résztvevőket, hogy a rendőrök a demonstráción felhangzó jelszavak tartalmát is szoros figyelemmel követik, nem fogják eltűrni a gyűlöletbeszédet, a rasszista megnyilvánulásokat, és azt sem, hogy a tüntetők terrorcselekményeket – gyilkosságokat, emberrablásokat – dicsőítsenek vagy propagáljanak.

A londoni rendőrség szombat esti tájékoztatása szerint a tüntetők közül hat embert vettek őrizetbe, négyet közülük azért, mert Dávid-csillagba foglalt horogkeresztet ábrázoló szórólapokat terjesztettek. Két további személyt azért vettek őrizetbe, mert a hivatalos tájékoztatás szerint fehér arab felirattal ellátott zöld fejpántjukon betiltott szervezetet propagáltak.

A brit terrorellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akik a brit kormány által militáns terrorszervezetnek minősített csoportokhoz csatlakoznak, e csoportokat bármilyen módon támogatják, illetve másokat ilyen csoportok támogatására biztatnak.

A brit kormány két évvel ezelőtt terrorszervezetté nyilvánította a Hamászt, amelynek nagy-britanniai tevékenységét és támogatását törvényen kívül helyezte.

A szombati londoni demonstrációt 1500 fős rendőri kontingens biztosította.

Vasárnap – a Hamász október 7-i terrortámadása óta először – az antiszemitizmus ellen rendeznek nagyszabású demonstrációt Londonban. A szervezők erre a felvonulásra legalább 45 ezer résztvevőt várnak.

Kapcsolódó írásaink