Külföld
Kína szerint Európának nem kellene félnie az együttműködéstől
A kínai külügyminiszter francia kollegájával folytatott tárgyalásokat

Hangoztatta, hogy Kína minden országgal normális baráti kapcsolatokra törekszik, így Franciaországgal is.
„Kína álláspontja világos: kitartunk Európa stratégiai autonómiájának támogatása mellett” – hangsúlyozta a kínai külügyminiszter arra a kérdésre válaszolva, hogyan látja Kína és Európa viszonyát.
„Az együttműködésben természetesen lesz verseny, de Európának nem kellene félnie a verseny miatt a Kínával való együttműködéstől” – szögezte le, majd hozzátette, hogy „a legnagyobb kockázat, amelytől meg kell szabadulni, az a széles körű politizálás okozta bizonytalanság”.
A francia miniszter kínai látogatásának középpontjában a két ország gazdasági kapcsolatai és a polgárok – például diákok és turisták – közötti cserekapcsolatok ösztönzése állt. Az Európai Unió tisztviselői korábban kereskedelmi vizsgálatot sürgettek az olcsó, kínai elektromos járműgyártók ügyében, hogy csökkentsék a Kínától való gazdasági függést és a hatalmas kereskedelmi deficitet. Emmanuel Macron francia elnök az év elején Kínában találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, ahol elmondta, hogy az Európai Uniónak fel kell hagynia a naivitással és egyenlő versenyfeltételeket kellene követelnie az olyan országokkal szemben, mint Kína.
Hszi hétfőn telefonbeszélgetést folytatott Macronnal, és megerősítette, hogy üdvözli a francia cégek kínai befektetéseit.
Colonna pénteken Li Csiang kínai miniszterelnökkel is találkozott, és leszögezte, hogy „valóban elkötelezettek vagyunk a Kínával folytatott párbeszéd mellett”.
„A két ország állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, és nagyhatalomként globális felelősségünk van abban, hogy választ találjunk a nagy kihívásokra, különösen az éghajlattal, a biológiai sokféleséggel kapcsolatosakra, illetve minden olyan kihívásra, amely enyhítheti a feszültséget a világban” – emelte ki a francia miniszter.
A kínai miniszterelnök is bizakodóan nyilatkozott a kétoldalú kapcsolatokról. „Hszi Csin-ping elnök és Macron elnök stratégiai vezetése alatt Kína és Franciaország kapcsolata az idei év óta minden szempontból egyre jobban és jobban fejlődik” – jelentette ki.
Jövőre lesz a Kína és Franciaország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulója, és Li reményét fejezte ki, hogy ez az év „nagy fejlődést és áttörést hoz majd”.