Külföld
A Hamász átadta Egyiptomnak azon túszok névsorát, akiket elsőkként engednek szabadon
Izrael azt is követeli, hogy a Vöröskereszt a Gázai övezetben meglátogathassa azokat az izraeli túszokat, akiket nem engednek el az első csoportban

Továbbra is vannak vitás kérdések, ugyanis a Hamász azt követeli: a túszokat Egyiptomba szállítsák, Izrael viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a Vöröskeresztnek adják át őket, és tőlük egyenesen Izraelbe kerüljenek.
Izrael azt is követeli, hogy a Vöröskereszt a Gázai övezetben meglátogathassa azokat az izraeli túszokat, akiket nem engednek el az első csoportban, de ezt a Hamász ellenzi.
Az izraeli hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat hivatalosan bejelentette, hogy letartóztatták Muhammad Abu-Szalmiját, az es-Sifá kórház igazgatóját, miközben a humanitárius folyosón az övezet déli része felé tartott. Azért tartóztatták le, mert az izraeliek szerint számos bizonyítékuk van arra, hogy az igazgató tudott arról: a kórház a Hamász főhadiszállásaként szolgált.
A hadsereg közleménye szerint a Hamász a kórház erőforrásait – egyebek között az elektromos áramot – használta a kórház alatti alagútrendszere működtetéséhez, és sok fegyvert tárolt az épületben és annak környékén. Emellett az alagútrendszer az október 7-i terrortámadásra adott izraeli ellenoffenzíva után a terroristák menedékhelye lett, sőt több izraeli túszt is odavittek. Egy boncolási jegyzőkönyv alapján a 19 éves Noa Marciano katonanőt is a kórház területére vitték, és később ott gyilkolták meg.
Csütörtökön a katonai szóvivők bejelentették, hogy a Hamász alagútrendszerét eddig 170 méter hosszan tárták fel az es-Sifá kórház alatt. Az alagútrendszert a használóik alkalmassá tették arra, hogy megszakítás nélkül, hosszú ideig ott tartózkodhassanak.
Az izraeli hadsereg készül a tűzszünetre és a fogolycsere-megállapodás végrehajtására, de a vezérkari főnök arra utasította az összes egységet, hogy mindaddig, amíg nem kapják meg a tűzszüneti parancsot, a hadművelet tervei szerint folytassák tevékenységüket.
A hadsereg célja a jelenlegi állapotok befagyasztása, az övezet északi és déli része közötti zár fenntartása, hogy megakadályozzák a délre menekült Hamász-fegyveresek visszatérését északra. A hadseregben úgy vélik, a Hamász arra fogja használni a tűzszünetet, hogy felmérje szervezeti helyzetét a Gázai övezet északi részén és azt, hogy eddig mekkora kár érte.
Csütörtökön is számos rakétatámadás érte Izraelt Libanonból. Az ottani síita mozgalom, a Hezbollah azt közölte, hogy 48 rakétával támadott. A tűzoltóknak több olyan tüzet kellett eloltaniuk, amelyet az elfogott rakéták lehullott darabjai okoztak.