Külföld

A török elnök személyesen látogatna Egyiptomba, hogy felgyorsítsa a gázai betegek evakuálását

Recep Tayyip Erdogan török elnök közölte, hogy szándékában áll hamarosan Egyiptomba utazni, hogy egyebek mellett a gázai betegek evakuálásának felgyorsításáról tárgyaljon – jelentette szerdán a Habertürk című török napilap más török médiumokkal együtt.

A török elnök személyesen látogatna Egyiptomba, hogy felgyorsítsa a gázai betegek evakuálását
Recep Tayyip Erdoğan török elnök
Fotó: AFP/Anadolu/Mustafa Kamaci

A török elnök a tervezett egyiptomi útjáról algériai látogatásáról hazatérőben, a repülőn beszélt, és a sajtó képviselői előtt azt is hangsúlyozta, hogy Gázával kapcsolatban az iszlám világnak egységesen kell fellépnie és szolidaritást vállalnia.

Az iszlám világnak „egyetlen ökölként” kell az asztalra csapnia Gázával kapcsolatban, hogy amikor teljes erőből lesújt, „Izrael ne tudja folytatni a megszállást és az elnyomást” – mondta Erdogan.

Hozzátette, hogy erőfeszítéseket kell tenni a tűzszünet biztosítására, és arra, hogy Gáza elegendő segítséget kapjon, és a gazdasági, politikai és diplomáciai támogatással a várost újjá lehessen építeni.

„Rá kell kényszerítenünk Izraelt, hogy tartsa be a nemzetközi jogot, és vállalnia kelljen a felelősséget a tetteiért” – tette hozzá Erdoğan.

Kapcsolódó írásaink