Külföld
Az igazságügyi miniszter a vietnami miniszterelnökkel tárgyalt

Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Pham Minh Chinh vietnami miniszterelnök
Fotó: Facebook/Tuzson Bence
Az igazságügyi miniszter azt írta, vietnami látogatása során a két ország közötti jogi együttműködés erősítéséről egyeztettek a csaknem százmilliós lélekszámú ország miniszterelnökével; szóba került a többi között a digitalizáció alkalmazása a jogalkotásban.
„Kitértünk arra is, hogy a változó világban kiemelten fontos szerepe van az országoknak a jogi versenyképességük erősítésében” – hangsúlyozta Tuzson Bence.
Hozzátette: a jogrendszert a többi között az adminisztráció csökkentésével lehet versenyképessé tenni.