Külföld

Olaf Scholz: Fontos, hogy Izrael biztonságos hely a zsidók számára

Hangsúlyozta, hogy lehetővé kell tenni a humanitárius segítség eljuttatását a palesztin területen élőkhöz

Olaf Scholz német kancellár szombaton Málagában hangsúlyozta: fontos, hogy Izrael mint biztonságos hely létezik a zsidó emberek számára.

Olaf Scholz: Fontos, hogy Izrael biztonságos hely a zsidók számára
Olaf Scholz
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/Michael Kappeler

A kancellár az Európai Szocialisták Pártjának (PES) a dél-spanyolországi városban tartott éves kongresszusának szünetében kijelentette, "nagyon fontos tudni világszerte, hogy ez a hely létezik".

"Ezért kell egyértelművé tennünk szolidaritásunkat Izraellel. A Hamász rettenetes, barbár támadása izraeli civilek, gyermekek, idősek ellen, egy fesztiválon részt vevő fiatalok ellen, az ott filmre vett megaláztatások olyan dolgok, amiket nem soha nem fogunk elfogadni" - tette hozzá Olaf Scholz.

A német kancellár egyben hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a konfliktus kiszélesedésének a megakadályozására, és lehetővé kell tenni a humanitárius segítség eljuttatását a palesztin területen élőkhöz.

Fontosnak nevezte, hogy továbbra is támogassák Ukrajnát az orosz agressziós háború elleni védekezésben. Hozzátette: ennek érdekében erősíteni kell Európa védelmi kapacitásait. Javítani kell a kapcsolatokat világszerte a feltörekvő országokkal, valamint az úgynevezett "globális dél" államaival.

Németország további 38 millió euró (mintegy 14,3 milliárd forint) segítséget nyújt a Gázai övezet civil lakosságának - jelentette be szombaton Annalena Baerbock német külügyminiszter, aki közel-keleti diplomáciai körútja során Mohammed Stajje palesztin miniszterelnökkel tárgyalt a ciszjordániai Rámalláhban.

Németország idén eddig több mint 160 millió euró (mintegy 60,3 milliárd forint) támogatást nyújtott a palesztin területeknek.

"Minden emberi élet ugyanannyit ér. Mindenkinek joga van békében és biztonságban élni Izraelben és Palesztinában egyaránt" - jelentette ki a tárcavezető.

Annalena Baerbock a tervek szerint szombat este Izraelbe utazik tovább, ahol izraeli kollégájával, Eli Kohennel és Jaír Lapid ellenzéki vezetővel tárgyal.

Kapcsolódó írásaink