Külföld

Jermak: A konfliktus legnehezebb időszaka még Ukrajna előtt áll

Az ukrajnai konfliktusban a legnehezebb idők még Kijev előtt állnak – mondta Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője, olvasható az Oroszhirek.hu-n.

Jermak: A konfliktus legnehezebb időszaka még Ukrajna előtt áll
Ukrán tank halad át egy mezőn
Fotó: NurPhoto via AFP/Maxym Marusenko

„A katonai akció hirtelen véget érhet. De hogy mikor ér véget, azt senki sem tudja megmondani. Ez sok tényezőtől függ, ha egy százméteres futáshoz hasonlítjuk, akkor szerintem már hetven métert lefutottunk. De az utolsó harminc méter lesz a legnehezebb” – mondta Jermak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022. február 24-én televíziós beszédében közölte, hogy a Donbasz köztársaságok vezetőinek kérésére döntést hozott egy különleges hadművelet végrehajtásáról, hogy megvédje azokat az embereket, „akik nyolc éve szenvednek a kijevi rezsim által elkövetett bántalmazásoktól és népirtástól”.

Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy Moszkva nem tervezi ukrán területek megszállását, megjegyezve, hogy a művelet célja Ukrajna nácimentesítése és demilitarizálása. Putyin arra is rámutatott, hogy Oroszország számára elfogadhatatlan a NATO katonai fejlesztése ukrán területeken.

Kapcsolódó írásaink