Külföld
A bajorok betiltották az ismert palesztin szlogent

A szabályozás a német belügyminisztérium döntését követi, amellyel betiltották a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezetet, és feloszlatták a Samidoun palesztin szervezetet az Izrael elleni október 7-i támadás nyomán.
A tiltó rendelkezés értelmében büntetőeljárás indítható függetlenül attól, hogy az Izrael-ellenes szlogen németül vagy más nyelven hangzik-e el.
A bajor rendelkezés csak az adott tartományra érvényes, és hasonló büntetéseket von maga után, mint a horogkereszt vagy a náci szlogenek használata, amelyeket három évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal sújthatnak.
Augusztusban a berlini közigazgatási bíróság még úgy foglalt állást, hogy a szlogen alkalmazása önmagában nem testesít meg vétséget.
„A folyótól a tengerig” kifejezés még az 1960-as évekből származik, és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) használta arra, hogy kifejezze kitűzött célját Palesztina felszabadítására a Jordán-folyótól a Földközi-tengerig, vagyis más szavakkal Izrael állam eltörlését értették ez alatt.