Külföld
Petro Porosenko szerint most nem lehet választásokat tartani Ukrajnában
Az exkormányfő most inkább az orosz megszállók elleni harcra összpontosítana

„Ahhoz, hogy legyőzzük Oroszországot, rendkívüli egységre van szükségünk, mind az ukránok, mind a világ részéről. Egyesülni azt jelenti, hogy cselekedni. Cselekedni az állam védelmében és átfogó segítséget nyújtani az ukrán fegyveres erőknek – fejtegette a politikus bejegyzésében. – Nincs jogunk a politikai játszadozásokhoz, a hírveréshez és a választásokhoz, amikor az országot halálos veszély fenyegeti. Ez nem gyerekjáték, mert az ukrán államiság létezéséről van szó” – hangoztatta.
Porosenko – aki a jelenlegi elnök fő politikai riválisának számít - nyugalomra intett a választások kiírásával kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy most mindenkinek a maga feladatát kell végeznie. „Ki kell javítani a hibákat, amelyekből sajnos, elég sok van, méghozzá helyes cselekedetekkel” – mutatott rá az ellenzéki vezető, aki közvetlenül a jelenlegi elnök, Volodimir Zelenszkij előtt töltötte be az államfői posztot 2014-től 2019-ig.
Zelenszkij hétfőn a Telegramon közzétett üzenetében leszögezte: most nincs itt az ideje a választásoknak, hanem az orosz megszállók elleni harcra kell összpontosítani. Ukrajnában hadiállapot van érvényben, amelynek ideje alatt a jogszabályi előírás szerint nem rendezhetnek választásokat.