Külföld
Szlovén államfő: Montenegró a régió uniós tagságának mozdonya
Szlovénia továbbra is az Európai Unió nyugat-balkáni bővítése mellett kampányol

Szlovénia továbbra is az Európai Unió nyugat-balkáni bővítése mellett kampányol – mondta Pirc Musar, megismételve korábbi kijelentését, hogy a Nyugat-Balkánnak nem kevesebb, hanem több uniós integrációra van szüksége. „Montenegró, mint mozdony, az első a sorban az uniós tagság felé” – fogalmazott.
Milatovic kiemelte: Ljubljana Podgorica barátja és szövetségese. Emlékeztetett, hogy Szlovénia nyitott először nagykövetséget Montenegróban, miután országa kikiáltotta függetlenségét.
Úgy vélte: Montenegró uniós tagsága más országok felé is megfelelő üzenetet küldene, megmutatná, hogy a bővítési folyamat még él. Szlovénia pedig – mint hangsúlyozta – kulcsfontosságú szerepet tölt be ebben a folyamatban.
Milatovic abbéli bizakodásának adott hangot, hogy országa 2030 előtt csatlakozhat az EU-hoz. Leszögezte, hogy Podgorica a tagság felé vezető úton marad, annak ellenére is, hogy a kormány együttműködik az uniót ellenző pártokkal.
Milatovic májusban vette át az államfői tisztséget, miután a választásokon legyőzte az országot 32 évig elnökként vagy miniszterelnökként vezető Milo Djukanovicot. Pártja, a centrista Európa Most! mozgalom, amelyet tavaly júniusban alapított Milojko Spajic jelenlegi miniszterelnökkel, a kormány gerincét képezi.
Milatovicnak ez a negyedik külföldi látogatása, miután hivatalba lépése után, május végén először Brüsszelbe utazott, hogy kifejezze elkötelezettségét országa európai integrációja mellett. Ezt követően júliusban a szomszédos Szerbiában, szeptemberben pedig Horvátországban tett látogatást.
Szlovéniába néhány nappal azután érkezett, hogy az előre hozott választások után, a szerb- és oroszbarát pártok támogatásával a múlt héten megalakult az új montenegrói koalíciós kormány.