Külföld

Jordánia a Patriot rakétavédelmi rendszer telepítésére kérte az Egyesült Államokat

Jordánia drónok ellen alkalmas védelmi rendszert is kért az Egyesült Államoktól

Jordánia arra kérte az Egyesült Államokat, hogy telepítsen az országba Patriot rakétavédelmi rendszert a királyság határainak védelmére – közölte a jordániai hadsereg szóvivője hétfőn.

Jordánia a Patriot rakétavédelmi rendszer telepítésére kérte az Egyesült Államokat
Patriot rakéták valahol Észak-Irak területén (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Tim Sloan

Jordánia regionális konfliktus kirobbanásának veszélyére figyelmeztet, amióta Izrael a Hamász által október 7-én elkövetett terrortámadásra válaszul támadást indított a Gázai övezetben.

„Arra kértük az Egyesült Államokat, hogy erősítse meg a jordániai légvédelmet Patriot rakétákkal” – mondta Musztafa al-Hijári dandártábornok a jordániai állami televíziónak.

„Ez egy drága rendszer, amelyet nem lehet helyi eszközök segítségével telepíteni, ezért stratégiai partnerre van szükségünk” – tette hozzá a tábornok.

Szerinte Jordániát fenyegetések veszik körül, nemcsak a nyugati, hanem a keleti és az északi fronton is.

„Az új fenyegetések között vannak ballisztikus rakéták is, ellenük pedig a Patriot a legjobb fegyver” – mondta Hijári.

Azt is közölte, hogy Jordánia drónok ellen alkalmas védelmi rendszert is kért az Egyesült Államoktól, mert az ország a Szíriából származó kábítószer-kereskedelem ellen küzd, és a csempészek tranzitországként használják a királyságot az Öböl-menti országokba irányuló kábítószer-csempészet során.

Kapcsolódó írásaink