Külföld

A gázai övezetben a katonai műveletek „eszkalálódni fognak”

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) csapatai minden forgatókönyvre felkészültek

A Sky News jelentése szerint az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője kijelentette, miután a csapatok egyre mélyebbre nyomulnak a térségbe, a Gázai övezetben végrehajtott izraeli katonai műveletek „eszkalálódni fognak”. -írta meg a liner.hu

A gázai övezetben a katonai műveletek „eszkalálódni fognak”
Izrael által kilőtt fáklya világítja meg az eget Gáza északnyugati részén
Fotó: AFP/Anadolu/Ali Jadallah

Ennek kapcsán Daniel Hagari ellentengernagy hangsúlyozta, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) csapatai az északi határ mentén állomásoznak, és „minden forgatókönyvre felkészültek”.

Hagari hozzátette, az izraeli csapatok több tucatnyi fegyverest öltek meg az éjszaka folyamán, noha nem volt hajlandó megerősíteni a szárazföldi erők tartózkodási helyét – a közösségi médiában több olyan felvétel is megjelent, melyeken tankokat lehetett látni, ahogy Gáza egyik főútvonalán nyomulnak előre.

Az ellentengernagy megjegyezte, az izraeli előrenyomulás során erőik Gáza város mindkét oldalára és az északi, környező területekre jutottak el, amit Benjamin Netanjahu miniszterelnök a háború „második szakaszának” nevezett. Hagari végezetül megosztotta:

Ez egy kiterjesztett szárazföldi hadművelet az övezetbe. A szárazföldi erők, tankok, gyalogsági erők, páncélos hadtestek a terroristák felé tartanak. A terroristák bizonyos területeken csoportosultak, hogy megpróbálják célba venni az erőinket, mi pedig a levegőből támadjuk őket, így sikerült 20 terroristát megtámadnunk és célba vennünk.

Kapcsolódó írásaink