Külföld

A brit hírszerzés szerint akkora a baj az oroszoknál, hogy már nőket küldenek a frontra

Egy katonai magáncég többek között mesterlövészeket toboroz a nőkből

Egy orosz állam által támogatott katonai magáncég (PMC) az ukrajnai háború kitörése óta most először próbál nőket toborozni a harctérre – írja legfrissebb hírszerzési jelentésében a brit védelmi minisztérium, amit a Mandiner szúrt ki.

A brit hírszerzés szerint akkora a baj az oroszoknál, hogy már nőket küldenek a frontra
Katona az orosz–ukrán háborúban (képünk illusztráció)
Fotó: Anadolu Agency via AFP/Metin Aktaş

A közösségi médiában megosztott üzenetekben azt írják „női újoncokat keresnek az orosz PMC Redut részeként működő Borz zászlóaljhoz, hogy mesterlövészként és pilóta nélküli légi járművek [UAV] kezelőjeként dolgozzanak”.

Márciusban Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter már bejelentette, hogy 1100 női katonát telepítettek Ukrajnába, akik „jelenleg főként egészségügyi támogató és élelmezési feladatokban szolgálnak”.

„Továbbra sem világos, hogy a hivatalos orosz védelmi erők igyekeznek-e követni a példát, és több harci szerepet nyitni a nők számára” – olvasható a brit jelentésben.

„A nők a jelenlegi konfliktusban ritkán vállaltak frontvonalbeli harci szerepet az oroszbarát erőknél; azonban a második világháború alatt a szovjet erőknél komoly hagyománya volt a női mesterlövészeknek és más harcoló katonáknak” – áll a jelentésben.

Kapcsolódó írásaink