Külföld
„A NATO-t a hidegháborút követően fel kellett volna oszlatni”

A magazin névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a volt elnök idén négyszemközti beszélgetés során kijelentette, hogy nem szeretné, ha egy második elnöksége alatt magas pozíciókat „NATO-barátok” töltenék be. A források szerint Trump arra is nyitottságot mutatott, hogy az Egyesült Államokat teljesen kivonja a NATO-ból – írták.
Glenn Diesen ezzel kapcsolatban azt írta, hogy „ezt a katonai blokkot – utalva a NATO-ra – a hidegháború után kellett volna felszámolnunk”.
Úgy folytatta, „a NATO bővítése előre láthatóan felelevenítette a hidegháború zéróösszegű logikáját, és konfliktusokat okozott azzal kapcsolatban, hogy hol húzzuk meg az új választóvonalakat.”