Külföld

Leváltották a kínai védelmi minisztert

A második miniszter, aki három hónapon belül távozik a kormányból

Leváltották Kínában Li Sang-fu védelmi minisztert – jelentette a kínai állami média kedden.

Leváltották a kínai védelmi minisztert
Li Sang-fu, Kína volt védelmi minisztere
Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP/Ichiro Ohara

Li a második miniszter, aki három hónapon belül távozik a kormányból. Leváltása újabb találgatásokra adott okot a nemzetközi sajtóban és diplomáciai körökben, mivel a kínai külügyminiszter is hasonló körülmények között távozott posztjáról a nyáron.

A védelmi miniszter már két hónapja nem jelent meg nyilvános eseményeken.

A kínai állami média beszámolója szerint Li-t menesztették védelmi miniszteri és államtanácsosi pozíciójából is. Arról is beszámoltak, hogy a júliusban menesztett Csin Kang külügyminisztert is megfosztották államtanácsosi pozíciójától.

A CCTV kínai állami televízió beszámolója szerint a legfelsőbb törvényhozó hatalom, az Országos Népi Gyűlés is jóváhagyta mindkét kormánytag leváltását, de további részleteket nem közöltek.

A leváltott kínai védelmi minisztert utoljára augusztus 29-én látták nyilvánosan, és a már bejelentett diplomáciai találkozókon sem jelent meg.

Amerikai kormánytisztviselők már szeptemberben azt állították, hogy szerintük Li ellen korrupciós vádakkal kapcsolatban nyomozás folyik Kínában, és a védelmi minisztert már kihallgatták és eltávolították a posztjáról.

A 65 éves Li utódját egyelőre nem nevezték meg.

Kapcsolódó írásaink