Megrázó emlékeiről írt egy izraeli családapa

„Fél hétkor légvédelmi sziréna hangjára ébredtünk. Felemeltem négyéves kisfiamat, Urit az ágyából, és feleségemmel Goldyval együtt az óvóhelyre (kis házunk egyik megerősített szobája) rohantunk telefonjainkkal a kezünkben. hároméves kislányom, Avigail és hétéves kisfiam, Yotam a biztonsági szobában aludtak, arra ébredtek, hogy becsapom a fejük fölött a biztonsági ablakot. Avigail megkérdezte, hogy mi történt, de már nem emlékszem, mit mondtunk nekik. Lövöldözés kezdődött a házunk előtt” – kezdődik a beszámoló.

A ház ura végül a kibuc WhatsApp-csoportjából értesült arról, hogy terroristák támadták meg lakóhelyét. Aztán hirtelen az arab szavakat már az ablaka előtt hallották, ekkor jutott eszükbe, hogy bezárják az óvóhely ajtaját. Ez azonban csak úgy volt lehetséges, hogy az ajtó kilincsét ellentartották amennyire csak lehetett, hogy ne lehessen kívülről kinyitni.

„Egyre erősebben tartottam a kilincset, erősebben, mint valaha bármikor életemben. „Athla” (gyerünk arabul), hallottam a hangokat, itt jöttem rá, hogy legalább két ember van a házunkban. Elöntött a veríték. Fehérneműben ültem a gyerekek játéktartó ládáján, tartottam a kilincset, amelyet megpróbáltak kívülről kinyitni.

„Goldy, itt vannak…” – súgtam a feleségemnek.

„Próbálják kinyitni az ajtót” – felelte halkan. Feleségem továbbra is próbálta nyugtatni gyermekeinket, miközben üzenetet írt a településünk mentőszervezetének és akinek csak tudott a kibucból, hogy segítsenek rajtunk, de nem jött senki” – olvasható a beszámolóban.

„Avigailnak pisilnie kellett. Goldy odaadott neki egy üres játékdobozt, kérte gyermekünket, hogy most kivételesen itt intézze a dolgát. Avigail nem volt képes rá. Aztán feleségem megmutatta neki hogyan csinálja, és végül rávette magát, de kérte, hogy ne nézzük közben. Alig egy óra múlva megszakadt az áramszolgáltatás, és a szobában sötét lett. A légkondicionáló és a ventilátor sem működött már. Teltek az órák, alig mertünk megmozdulni, ültünk és vártunk. Aztán hirtelen valaki benyitott a házunkba, és megpróbálta kinyitni az óvóhely ajtaját. Reménykedtem, hogy a hadsereg egyik embere.

Úgy tartottam a kilincset, mint egy őrült, közben az izgalomtól és a melegtől rettenetesen izzadtam. Már én sem tudtam uralkodni magamon. Goldy telefonja merülőben volt, így zseblámpa után kezdtünk kutatni, az én telefonom a gyerekeknél volt, mesét néztek rajta.

Négy százalékon járt az akkumulátorom, és a rémálomnak még nem volt vége. Újra lövések dördültek a településen, őrületes zavar keletkezett a kibuc WhatsApp-csoportjában. Megint megtámadtak minket. Összesen ötször jöttek el a kibucunkba, mielőtt héber hangokat hallottam volna” – írja Eldad Hes.

A megkönnyebbülés csak akkor érkezhetett meg, amikor valaki a nevén szólította héberül. Kiderült, hogy egy izraeli katona volt. A család így fél nap után kiszabadult az óvóhelyről. A mészárlást túlélte a kerekesszékes szomszédasszonyuk is, aki – mint mesélte – „égi őrangyala” sugallatára készpénzzel vesztegette meg a terroristákat.

A megpróbáltatások azonban később is folytatódtak, újabb lövöldözésekre emlékezett vissza a túlélő. A család vasárnap katonai teherautókon hagyta el a kibucot. Az Ofakim város felé vezető úton csak pusztítást láttak. A Nir Oz kibuc még mindig lángokban állt ekkor. Kiégett járművek voltak szerte az út mentén. Hesék akkor lélegezhettek csak fel, amikor megérkeztek Beer-Shevába.