Külföld

Izraeli támadás ért egy gázai keresztény templomot

Az izraeli hadsereg pénteken elismerte, hogy előző nap légitámadást hajtott végre a térségben

Egy gázai templomnál menedéket kereső emberek közül sokan meghaltak, mások pedig megsebesültek, amikor az épületet izraeli támadás érte – közölte csütörtökön a Hamász-kormány belügyminisztériuma.

Izraeli támadás ért egy gázai keresztény templomot
A Hamász Izraelt tette felelőssé a kórházba becsapódó rakétáért
Fotó: AFP/Mahmud Hams

A tájékoztatás szerint a Szent Porfíriosz görög ortodox templomot ért támadásnak „nagyszámú mártírja és sebesültje” van. Szemtanúk szerint a támadás célpontja egy közelben lévő hely lehetett.

Az izraeli hadsereg pénteken elismerte, hogy előző nap légitámadást hajtott végre a térségben. „Korábban (csütörtökön) az Izraeli Védelmi Erők vadászgépei megtámadták a Hamász egyik parancsnoki és irányító központját” – mondta az izraeli hadsereg szóvivője. Ezt a központot „Izrael elleni támadások végrehajtására használták” – tette hozzá.

Hangsúlyozta viszont, hogy „a Hamász szándékosan civilek által lakott területeken alakít ki állásokat, és a Gázai övezet lakóit élő pajzsként használja”, megismételte egyúttal Izrael kérését, hogy ürítsék ki a Gázai övezet északi részét.

Szemtanúk szerint a légitámadás megrongálta a templom homlokzatát, és egy szomszédos épület összeomlott. Elmondásuk szerint a sérültek közül sokakat kórházba szállítottak.

A jeruzsálemi ortodox patriarkátus „a lehető leghatározottabban elítéli a gázavárosi templomkomplexumát ért izraeli légicsapást” – olvasható hivatalos egyházi honlapon megjelent közleményében. A patriárkátus hangsúlyozza, hogy olyan támadások, amelyek egyházak és intézményeik, illetve az általuk nyújtott menedékhelyek ellen irányulnak, háborús bűncselekménynek minősülnek, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A Szent Porfíriosz, amely az egyik legrégebbi, még működő templom a palesztin területen, egy minaret mellett, a régi Gáza történelmi negyedében található. A hely nem messze található az al-Ahli kórháztól, ahol kedd este egy robbanás 471 ember halálát okozta a Hamász hatóságai szerint.

A Hamász Izraelt tette felelőssé a kórházba becsapódó rakétáért, amely viszont tagadja ezt, és a Gázai övezetben működő másik fegyveres terrorista csoportot, az Iszlám Dzsihádot vádolja a támadás elkövetésével.

A palesztin egészségügyi minisztérium pénteken közölte, hogy 13 ember meghalt, köztük öt gyermek, miután az izraeli erők előző nap rajtaütöttek egy palesztin menekülttáboron a megszállt Ciszjordániában. A támadás a Núr as-Sámsz településen lévő menekülttáborban történt, Túl-Karm város közelében.

Kapcsolódó írásaink