Külföld

Finnország egy kínai hajó után nyomoz

A finn rendőrség pénteken bejelentette, hogy egy kínai hajó után nyomoz a külső behatás révén megrongált finn–észt gázvezeték ügyében. A finn külügyminisztérium pedig azt közölte, hogy diplomáciai csatornákon kapcsolatba lépett Kínával és Oroszországgal a vizsgálat kapcsán.

Finnország egy kínai hajó után nyomoz
A finn határőrség tengeri járőrhajója, a Turva 2023. október 11-én a tengeren járőrözik a Finn-öbölben, a sérült Balticconnector gázvezeték helyének közelében
Fotó: AFP/Finn határőrség

„A hongkongi zászló alatt hajózó NewNew Polar Bear mozgása egybeesik azzal az időponttal és hellyel, amikor és ahol a gázvezeték megrongálódott” – áll a finn Nemzeti Nyomozó Iroda közleményében. A kínai konténerhajó Kína és Európa között közeledik az Északi-sarkvidéken keresztül.

A nyomozók említést tettek a Szevmorput atommeghajtású orosz teherhajóról is, amely Murmanszk és Szentpétervár között közlekedik.

A finn külügyminisztérium a hajóval kapcsolatban érintkezésbe lépett az orosz külügyminisztériummal, „tekintettel az ügy komolyságára”.

A Balticconnector gázvezetéket október 8-án zárták le szivárgás miatt. A hatóságok bejelentették, hogy rongálást külső behatás okozta, sejtetve, hogy esetleg szabotázs történt.

A gázvezetékkel egyidőben megrongálódott egy Finnországot Észtországgal összekötő távközlési kábel is, majd hozzávetőlegesen az incidenssel egy időben egy Svédországot és Észtországot összekötő távközlési kábel is részleges károkat szenvedett, a svéd és észt hatóságok szerint az utóbbi rongálódás is feltehetően külső behatás következménye.

Az incidensek aggodalmakat ébresztettek az energiaszállítás biztonságával kapcsolatban és a NATO fokozta az őrjáratokat a Balti-tengeren.

„Együttműködünk a svéd hatóságokkal a (kínai) hajó szerepének tisztázása ügyében” – mutatott rá közleményében Risto Lohi finn rendőrségi vezető.

A rendőrség megerősítette, hogy a gázvezeték megrongálódását „külső mechanikus erő” okozta, és egy nehéz tárgyat találtak a vezeték közelében a tengerfenéken.

A rendőrség megpróbálja a felszínre hozni a nehéz tárgyat, hogy megállapíthassák, van-e köze a megrongált gázvezetékhez.

A gázvezeték finn üzemeltetője szerint a helyreállítási munkálatok legkevesebb öt hónapig tartanak, ezalatt Finnország az inkoói LNG-terminálon keresztül tudja fedezni a földgázszükségletét.

Több mint egy éve – 2022 szeptember 26-án – tenger alatti robbanásokat követően négy óriási szivárgást észleltek az Európa földgázszükségletének nagy részét Oroszország irányából biztosító Északi Áramlat–1 és Északi Áramlat–2 vezetéken. A robbanások körülményei máig feltáratlanok.

A földgáz Finnország energiafogyasztásának mintegy 5 százalékát teszi ki, elsősorban az iparban, illetve áramtermelésre és fűtésre használják.

Kapcsolódó írásaink