Külföld

Hazatérhetnek az oroszok által elhurcolt ukrán gyerekek

Az egyik, hétéves gyermek pénteken már nagymamájához került

Egy katari megállapodás keretében hazatérhetett családjához négy ukrán gyermek, akiket az ukrajnai invázió után elhurcoltak Oroszországba. Moszkvát régóta vádolják azzal, hogy ukrán gyermekek ezreit deportálták jogellenesen – írta meg az rtl.hu.

Hazatérhetnek az oroszok által elhurcolt ukrán gyerekek
Ukrán menekültek
Fotó: Anadolu Agency via AFP/Ozge Elif Kizil

Oroszország beleegyezett abba, hogy egy Katar által közvetített megállapodás keretében négy ukrán gyermeket visszaadjon a családjuknak. A négy gyermek közül a legfiatalabb csupán kétéves, a legidősebb pedig 17 esztendős – írja a BBC cikke alapján a portál.

Mindez egy kísérleti program része, amelynek célja, hogy több ezer, az orosz erők által elhurcolt gyermek térhessen haza. Kijev szerint az Oroszországba vitt gyermekek száma jelenleg 20 ezer körül van, azonban ennél akár jóval többet is deportálhattak.

A lapnak nyilatkozó diplomata azt mondta: a négy gyermek hazatérése egy olyan rendszert fog tesztelni, amelyet Katar dolgozott ki, miután Moszkvával és Kijevvel folytatott tárgyalások élére állt. A felek azt remélik, hogy több ukrán gyermek is hazatérhet, ha az első sikerrel végződik.

Az egyik, hétéves gyermek pénteken már nagymamájához került, a másik három pedig a napokban érkezik Ukrajnába.

A BBC emlékeztet: a Nemzetközi Büntetőbíróság márciusban elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen, őt és a gyermekjogi biztosát, Marija Lvova-Belovát pedig azzal vádolják, hogy jogellenesen deportáltak ukrán gyermekeket. Moszkva akkor azt mondta: valóban evakuáltak több százezer ukrán kisgyereket, hogy megvédjék őket a veszélytől. Oroszországban őket gyakran hazafias nevelésben részesítették, míg más gyerekek esetében azt mondta, hogy már nem is tudnának hova hazatérni a háború pusztítása miatt.

Kapcsolódó írásaink