Külföld
Evakuálták a német kancellár gépét Izraelben + VIDEÓ

Olaf Scholz német kancellár éppen elhagyni készült Tel-Avivot, amikor megszólalt a sziréna. A vonatkozó előírások értelmében a gép utasainak ilyenkor el kell hagyniuk a fedélzetet, s a kifutópálya aszfaltján kell megvárniuk a helyzet rendeződését. Sajtóhírek szerint maga Olaf Scholz is a gépen volt már, így a többiekkel együtt neki is el kellett hagynia a repülőt. A kancellárt állítólag a lehető leggyorsabban autóba ültették, majd elhajtottak vele a repülőtér központi épületéig, amelynek óvóhelye is van –– írták.
A Bild német napilap cikke szerint Scholz a saját szemével láthatott két robbanást, közvetlenül a feje felett.
A robbanások a Hamász rakétáinak az izraeli légvédelem Vaskupola rendszerével való találkozásából származtak. A Bild azt írja, két légvédelmi rakétát lőttek ki, azok láthatók az éjszakai égen. A Politico brüsszeli hírportál cikke Robin Alexandert, a Welt című napilap főszerkesztő-helyettesét idézi, aki azt írta az X-en:
Saját szememmel láttam a robbanásokat az égen, amikor az izraeli Vaskupola rendszer hatástalanított két rakétát.
A kancellár nem feküdt az aszfalton – tette hozzá az újságíró.