Külföld
Moszkva szerint bűncselekmény a gázai kórház elleni támadás
A baptista kórházat kedden ért rakétatámadásban 500 ember halt meg

„Természetesen bűncselekménynek, elembertelenítő cselekedetnek minősítjük az ilyen bűncselekményt” – mondta Zaharova.
Az orosz diplomata szerint Izraelnek be kell bizonyítania, hogy nem részese a gázai kórház elleni csapásnak.
„Nemcsak a médiában és a közösségi médiában kell kommentárokat közölniük, hanem tényekkel kellene szolgálniuk” – tette hozzá.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője felszólította az Egyesült Államokat, hogy mutasson be olyan műholdfelvételeket, amelyek segíthetnek tisztázni a helyzetet és azonosítani a tragédiát okozó elkövetőt.
A szóvivő szerint a közel-keleti helyzet drámaian alakul és szörnyűséges lendületet vesz.
„Nem magától fejlődik. (...) Mindezt Washingtonból és Londonból irányítják” – állította Zaharova, hozzátéve, hogy a közel-keleti eszkaláció messze túlmutat a térségen, az áldozatok száma egyre nő és világméretű humanitárius katasztrófa fenyeget.
Medvegyev szerint a felelősség azoké, akik hasznot húznak a háborúkból
„A Gázai övezetben lévő kórház elleni szörnyű csapás nyilvánvalóan háborús bűncselekmény. És a végső felelősség azoké, akik cinikusan hasznot húznak a különböző országokban és kontinenseken zajló háborúkból. Akik átgondolatlanul hatalmas pénzeket osztogatnak fegyverre, feltöltve a hadiipari komplexumot. Akik hamisan hirdetik globális küldetésüket a demokratikus értékek védelmében. Az Amerikai Egyesült Államok” – írta Telegram-csatornáján szerdán Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese.
Az ENSZ főtitkárát elborzasztották a történtek
António Guterres ENSZ-főtitkár szerdán úgy fogalmazott, hogy „elszörnyedt” a gázai kórház ellen elkövetett rakétatámadás miatt, amelyet egyúttal határozottan elítélt.
Guterres az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) pekingi csúcstalálkozójának megnyitó ünnepségén leszögezte, hogy elítéli a Hamász október 7-én Izraelben elkövetett, civilek ellen elkövetett atrocitásait, ám úgy vélte, „ezek a támadások nem igazolhatják a palesztin nép kollektív büntetését”. Guterres már korábban felszólította a Hamászt a túszok azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására, Izraelt pedig arra kérte, hogy engedélyezze a humanitárius segélyek azonnali és korlátlan hozzáférését a gázai lakosság legalapvetőbb szükségleteinek ellátására. Emellett azonnali humanitárius célú tűzszünetre is felszólított, valamint felhívást intézett „a mérhetetlen emberi szenvedés enyhítése” érdekében.
A Gázai-övezetben működő baptista kórházat kedden ért rakétatámadásban palesztin közlés szerint 500 ember halt meg. A Hamász és a Palesztin Nemzeti Hatóság Izraelt okolta és „mészárlással” vádolta a hadsereget, míg Izrael szerint a robbanás az Iszlám Dzsihád elhibázott rakétakilövésének a következménye. A terrorszervezet szintén tagadja felelősségét a robbanásban.