Külföld

Berlinben újra megjelentek a Dávid-csillagok a zsidó emberek házainak falán

Dávid-csillagot festettek több olyan berlini épület ajtajára, ahol zsidó vallású emberek is laknak. A holokauszt idején a nácik is így jelölték meg a zsidó házakat és ingatlanokat – számolt be a Hirado.

Berlinben újra megjelentek a Dávid-csillagok a zsidó emberek házainak falán
Dávid-csillag
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Christoph Soeder

A német fővárosban élő izraeliek arról számoltak be, hogy a Hamász által a Gázai övezetből indított múlt heti pusztító terrortámadás után Berlinben is megnőtt a zsidók elleni támadások száma – írták.

A portál szerint az nem világos, hogy pontosan hány incidensről van szó, de legalább három épület bejáratán is megjelent a Dávid-csillag, amit az érintettek lefotóztak, és közzétettek a közösségi médiában. A Daily Mail szerint négy esetet jelentettek a német rendőrségnek.

Az egyik incidensben érintett nő a Berliner Morgenpostnak elmondta, hogy csütörtök este vette észre a Dávid-csillagot, amit a háza falára firkáltak fel. Elmondta: az épületben lévő lakásának bejárati ajtaján egy mezuza, vagyis hagyományos zsidó talizmán van.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink