Külföld

Palesztina mellett tüntettek vasárnap Prágában

Mintegy 200–250 személy tüntetett vasárnap délután Prágában, a Vencel téren a palesztinok mellett, míg a helyszíni ellentüntetésen, az Izrael mellettin mintegy kéttucatnyian vettek részt – jelentette a CTK hírügynökség.

Palesztina mellett tüntettek vasárnap Prágában
Prága
Fotó: AFP/Ludovic Marin

Az Izraelt támogató csoportban megjelent Jana Cernochová cseh védelmi miniszter is.

A palesztinok melletti tüntetést a Kezdeményezés az igazságos békéért a Közel-Kelten elnevezésű civil csoportosulás szervezte, amely sajtóközleményében azt írta: megmozdulásuk célja fejet hajtani a legutóbbi közel-keleti események minden palesztin és izraeli áldozata előtt. A palesztinok kollektív megbüntetése a Gázai övezetben nem oldja meg az évtizedek óta húzódó konfliktust, a túszok azonnali szabadon bocsátására és tárgyalásokra van szükség.

„Követeljük, hogy azonnal szűnjön meg a Gázai övezet bombázása és a cseh állam ne támogassa Izrael ellentámadásait, amely újabb ezrek halálát és az ország pusztulását fogja eredményezni” – áll a közleményben.

„Izrael honvédő háborút folytat, amelybe a Hamász nevű radikális palesztin szervezet kényszerítette bele a lakosság példátlan lemészárlásával” – magyarázta az izraeli zászlóba burkolózott Jana Cernochová újságíróknak miért vesz részt az ellentüntetésen. Szerinte a jog ezúttal egyértelműen Izrael oldalán van, de „mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani”.

A rendőrség a két csoportot elszigetelte egymástól, a kora esti órákig incidens nélkül zajlott a rendezvény.

A cseh kormány a Hamász támadásai után azonnal szigorította az országban lévő zsidó emlékhelyek őrzését.

Kapcsolódó írásaink