Külföld
Emelkedett az antiszemita és az iszlámgyűlölő indíttatású incidensek száma Nagy-Britanniában

A londoni rendőrség összesítése szerint a szeptember 29. és október 12. közötti időszakban – amelybe beleesik a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen múlt szombaton indított támadásának időpontja – 105 bejelentés érkezett antiszemita incidensekről, és további 75 olyan antiszemita indíttatású agresszió jutott a hatóságok tudomására, amely már bűncselekménynek számít.
A rendőrségi beszámoló szerint a tavalyi azonos időszakban 14, illetve 12 ilyen jellegű incidens és bűncselekmény történt a brit fővárosban.
A Scotland Yard a vizsgált időszakban 58 incidensről és 54 bűncselekményről szerzett tudomást, amelyeket egyaránt iszlámgyűlölet vezérelt. A hasonló indíttatású incidensek és bűncselekmények száma egy évvel korábban 31, illetve 34 volt.
A pénteki közlemény szerint a londoni rendőrség fokozta járőrtevékenységét a fővárosban a Hamász által Izrael ellen elkövetett támadás óta.
A rendőrök mindemellett kétszáznál több iskolában és több mint háromszáz zsinagógában, mecsetben és egyéb vallási intézményt ellenőriztek az utóbbi időszakban.
A Scotland Yard közölte azt is pénteki tájékoztatásában, hogy több ezer résztvevőt vár a Felvonulás Palesztináért (March for Palestine) címmel meghirdetett szombati londoni demonstrációra, amelynek közvetlen biztosítását ezernél több rendőr látja majd el.
Laurence Taylor, a Scotland Yard főparancsnok-helyettese, aki a londoni rendőrségi tevékenység összehangolásáért felelős ezen a hétvégén, a tájékoztatáshoz fűzött figyelmeztető nyilatkozatában leszögezte: senkinek nincs joga az erőszak és a gyűlölet szítására.
Hozzátette: a törvény egyértelműen kimondja azt is, hogy a betiltott szervezetek támogatása illegális.
Taylor közölte: a rendőrség őrizetbe veszi mindazokat, akiknél a Hamászt vagy más betiltott szervezeteket támogató lobogókat talál.
A magas rangú rendőrtiszt hangsúlyozta: a hatóságok nem fogják eltűrni „a terrorizmus, a halál ünneplését”, sem azt, ha bárki erőszakcselekményekre biztat másokat.
A brit kormány két évvel ezelőtt törvényen kívüli szerveződéssé nyilvánította a Hamászt.
Az Egyesült Királyság területére vonatkozó intézkedés azt jelenti, hogy súlyos bűncselekménynek számít a csatlakozás a brit kormány által militáns iszlamista terrorszervezetnek minősített csoporthoz, és az is, ha valaki másokat a Hamász támogatására biztat.
A brit terrorizmusellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akiket e két vádpontban a brit bíróságok bűnösnek találnak.
Péntek esti nyilatkozatában a Scotland Yard főparancsnok-helyettese leszögezte: a palesztin nép támogatásának kifejezésre juttatása – beleértve a palesztin zászló lobogtatását – önmagában nem számít bűncselekménynek, bizonyos helyzetekben azonban a zászló, illetve transzparensek felmutatása, vagy meghatározott szavak, kifejezések használata megfélemlítésnek, rémületkeltő célú cselekedetnek tekinthető.