Külföld

A Nyugat önmérsékletre szólítja fel Izraelt a válaszcsapás kapcsán

Egyes nyugati kormányok attól tartanak, hogy egy teljes körű regionális háború törhet ki

Növekszik a félelem a nyugati vezetők körében amiatt, hogy a Gázában kialakult konfliktus kicsúszhat az ellenőrzés alól, és könnyen eszkalálódhat. Ezért több nyugati ország, köztük Amerika és Franciaország is önmérsékletre szólította fel Izraelt – írta meg a Politico alapján a Mandiner.

A Nyugat önmérsékletre szólítja fel Izraelt a válaszcsapás kapcsán
Bármit is tesz most Izrael és a palesztinok, azzal a kockázattal jár, hogy hozzájárul a konfliktus miatti növekvő bipolarizációhoz
Fotó: AFP/Mahmud Hams

Csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Emmanuel Macron francia elnök is hangsúlyozta, hogy az izraeli válasznak tisztességesnek kell lennie.

– Izraelnek joga van megvédeni magát az olyan terrorista csoportok célzott fellépéssel történő megsemmisítésével, mint a Hamász, de a polgári lakosság megőrzése demokratikus kötelesség – hangsúlyozta a francia elnök csütörtök este.

Az Egyesült Államok most először utalt Izrael felelősségére. Benjamin Netanjahu mellett egy sajtótájékoztatón Antony Blinken külügyminiszter azt mondta, hogy bár „Izraelnek joga van megvédeni magát (...) hogy Izrael hogyan teszi ezt, az számít.”

Ezeket az aggodalmakat más nyugati tisztviselők is osztják, és arra figyelmeztetnek, hogy a világ bizonytalan pillanat előtt áll. Mindeközben Izrael fokozza az erőteljes ellentámadását Gázában, egyes nyugati kormányok pedig attól tartanak, hogy egy teljes körű regionális háború törhet – írták.

– Bármit is tesz most Izrael és a palesztinok, azzal a kockázattal jár, hogy hozzájárul a konfliktus miatti növekvő bipolarizációhoz – mondta a lapnak egy névtelenségét kérő francia diplomata. „Az egyik nagy aggodalom annak kockázata, hogy a konfliktus átterjed a régióra” – tette hozzá.

Gilad Erdan, Izrael ENSZ-nagykövete pedig a Hamász támadásait és az azt követő civilek elrablását „Izrael 9/11-ének" nevezte.

Kapcsolódó írásaink