Külföld
Ursula von der Leyen: A Hamász „háborús cselekményt” követett el
Az EB elnöke hangsúlyozta: az Európai Unió soha nem adott és nem is fog adni támogatást a Hamásznak

Az elnök a vezetése alatt álló bizottság által szervezett eseményen nyilatkozott, amelynek keretében – Izrael EU-nagykövetének jelenlétében – egyperces néma csenddel rótták le tiszteletüket az az Izrael elleni támadások áldozatai előtt.
Beszédében hangsúlyozta: „a Hamász terroristái nőket, gyerekeket, ünneplő fiatalokat öltek meg, százakat ejtettek túszul (…) csak azért, mert zsidók, és Izrael államban élnek.”
„Ez az ősi gonoszság a legsötétebb múltra emlékeztet, és mindannyiunkat mélyen megráz. Ez volt a legsúlyosabb támadás Izraelen belül az állam megalakulása óta” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Hamász terrorcselekményét semmi sem igazolhatja, nincs köze a palesztin nép jogos törekvéseihez.
Ursula von der Leyen felhívta a figyelmet: a palesztin népnek nyújtott humanitárius EU-támogatás nem lehet kérdés, azonban a testület fontosnak véli felülvizsgálni a segélyeket.
„Az Európai Unió soha nem adott és nem is fog adni támogatást a Hamásznak vagy bármely terrorista szervezetnek. Ezért most ismét felülvizsgáljuk a teljes támogatási portfóliónkat a helyszínen kialakult helyzet fényében” – szögezte le.
A bizottság elnöke arra is rámutatott, hogy a kialakult helyzetnek destabilizáló hatása lehet a régióra, ezért ennek megfékezésére kell törekedni, továbbá szoros figyelemmel kell kísérni a Hamász-szövetséges Irán magatartását is.
„Az elkövetkező napokban egységesen és összehangoltan kell cselekednünk. De az üzenetem világos. Európa a barátunk és partnerünk, Izrael mellett áll” – nyomatékosította Ursula von der Leyen.