Külföld
Kavalkád a Muravidéken

Dobronak községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösségének ez évi bevételét 203 ezer (76,7 millió forintra) euróra tervezték, ebből az első félévben 157 ezer (60,1 millió forint) realizálódott, ami hetvenhét százalékos teljesülést jelent jelent – írta meg szerdán a Népújság. Szlovéniai nemzettestvéreink lapja egyebek mellett beszámolt arról is, hogy a kiadások 71 ezer eurót (27,4 millió forintot) tettek ki.
A magyar közösség a kitűzött programokat megvalósította, sőt újakkal is bővítette. Ilyen volt a Szent György-napi gyalogtúra, de a Kultúrpajta és a Tündérkert hálózat keretében megvalósított rendezvények is ide sorolnak. Így akadt nyárzáró koncert a gyerekeknek, Diófesztivál és táncház, valamint a Kolompos együttes koncertje és kukoricafosztás is.
A rendezvények kiterjedtek a hagyományőrzésre, a gasztronómiára, és többgenerációs, kellemes időtöltést jelentettek. További elem, hogy az őszi–téli események is újabbakkal bővülnek.