Külföld

ENSZ-dolgozók is életüket vesztették a rakétacsapásokban

Az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) tizenegy munkatársa vesztette életét izraeli rakétacsapásban a szervezet honlapja szerint.

ENSZ-dolgozók is életüket vesztették a rakétacsapásokban
A Hamász hétvégi támadását torolja meg Izrael
Fotó: Middle East Images via AFP/Yahel Gazit

Jennifer Austin, az UNRWA gázai igazgatóhelyettese arról számolt be, hogy október 7-e, vagyis a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni támadásának kezdete óta tizenegy tagjuk halálát okozta izraeli ellentámadás. Öt tanárt az UNRWA által fenntartott iskolákból, egy alkalmazásukban álló orvost, egy mérnököt, egy pszichológust és három kisegítő munkatársat veszítettek el.

Austin hangsúlyozta, hogy az ENSZ személyzetét és a civileket konfliktusok idején minden körülmények között óvni kell, és felszólította a szemben álló feleket a harcok leállítására, de különösképpen a civil életek megkímélésére.

A Palesztin Vörös Félhold segélyszervezet jelentése szerint izraeli légicsapás érte gázai központjukat az övezet északi részén. Sérülésről vagy halálesetről azonban egyelőre nem érkezett jelentés.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy ellenőrzi az incidensről szóló jelentéseket.

A humanitárius helyzet folyamatosan romlik az övezetben. A gázai egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy az összes kapacitást kihasználják, felhasználtak minden rendelkezésükre álló gyógyszert, és az orvosi berendezések is folyamatosan működnek.

Kapcsolódó írásaink