Külföld
Humanitárius katasztrófa fenyegeti a Gázai övezetet

Az izraeli hadsereg nemzetközi szóvivője, Richard Hecht alezredes a gázai csapások elől menekülő palesztinoknak azt javasolta, hogy menjenek Egyiptomba. „Tudom, hogy a rafahi átkelő még mindig nyitva van. Azt tanácsolom mindenkinek, aki teheti, hogy tegye meg (és menjen)” – mondta az alarabiya.net tudósítása szerint. Később a hivatala kiadott egy pontosítást, amelyben már az áll, hogy az egyiptomiak lezárták a határt, új tanácsot azonban nem tartalmazott a közlemény.
Egyiptom hivatalosan azzal indokolta a döntést, hogy így akarják megakadályozni a fegyveresek beszivárgását Izraelbe. A National News című kairói angol portál azt írja, „a területen telepített csapatokat fokozott készültségbe helyezték, és engedélyt kaptak arra, hogy halálos erőt alkalmazzanak a gyanús mozgások ellen, ha bárki közeledik.”
Utolsóként a fentebb már említett rafahi átkelőt zárták le, miután a határ gázai oldalán a hétfői „robbanások megrongáltak a létesítményt”. A döntés mögött valójában az állhat, hogy Egyiptom nem akar befogadni egy több százezres vagy akár milliós menekülttömeget. Ezt a véleményüket azonban hivatalosan nem vállalták fel.
Mindenesetre több arab hírcsatorna beszámolt arról, hogy magas rangú kairói források úgy vélik, Gáza ostromával és a lakosság Egyiptomba irányításával Izrael nem csak a terrorizmust, hanem magát a „palesztin ügyet akarja felszámolni”. A tisztviselők az egyiptomi médiának adott nyilatkozataikban azt mondták, hogy „a megszálló hatóság felelős azért, hogy humanitárius folyosókat találjon a gázai lakosság megsegítésére”.