Külföld
Megleptek minket, gyorsan jöttek a földön, vízen, levegőben
Ez a mi 9/11-ünk

Hosszan tartó felkészülés és számos megtévesztő művelet biztosította azt, hogy Izraelt váratlanul érje a Hamász nevű palesztin iszlamista csoport szombati pusztító támadása, melyben több százan vesztették életüket és több ezren sebesültek meg.
A Hamász két éven keresztül megtévesztő akciókkal tompította el Izrael éberségét, azt a benyomást keltve, hogy nem áll készen a harcra – magyarázta a terrorszervezet egyik tisztségviselője a Reutersnek. A szombati rajtaütés méretei, szervezettsége és a kivitelezés kreativitása valóban igencsak felkészületlenül érte az egyébként a világ élvonalába tartozó izraeli titkosszolgálatot, valamint a hadsereget.
A Hamász-tag elmondta azt is, hogy szándékosan hitették el Izraellel, hogy a 2021-es miniháborúban elveszítették csapásmérő képességeiket, és jobban foglalkoztatja őket a lakosság izraeli munkavállalási lehetőségeinek biztosítása, mint a háborúskodás. Szerinte az izraeliek látták ugyan a készülődést, de egyszerűen nem hitték el, hogy a Hamász felvállal egy újabb konfrontációt.
„Ez a mi 9/11-ünk” – mondta az izraeli védelmi erők szóvivője. Hozzátette: „Megleptek minket, gyorsan jöttek sok helyről – a földről, a levegőből és a tengerről.”
Az előkészületek egyik leglátványosabb elemeként a Hamász egy izraeli települést épített a Gázai övezetben, ahol gyakorolták a település elfoglalását ejtőernyősökkel – mondta a szervezethez közel álló forrás, hozzátéve, hogy még videókat is készítettek a manőverekről.
A több területen is munkaerőhiánnyal küzdő Izrael 2021-ben indított egy programot, mely több ezer gázai lakosnak biztosította a határátlépés és a munkavállalás lehetőségét. Ezen munkavállalók akár tízszeres fizetést is kaphattak munkájukért. „Úgy véltük, hogy ha bejönnek dolgozni és pénzt visznek Gázába, az bizonyos szintű nyugalmat teremt. Tévedtünk” – ismerte be egy másik izraeli katonai szóvivő, aki szerint ez is csak a terrorszervezet megtévesztő kampányának része volt.
Az elmúlt két évben a Hamász tartózkodott az Izrael elleni katonai akcióktól, még akkor is, amikor egy másik gázai székhelyű iszlamista fegyveres csoport, az Iszlám Dzsihád rakétatámadások sorozatát indította.
Ez a „visszafogottság” nyilvános kritikát váltott ki a Hamász egyes támogatóiból, amelynek célja ismét csak az volt, hogy azt a benyomást keltsék, nem áll érdekükben a háborúskodás.
A pontos tervekkel ugyanakkor csak nagyon kevesen voltak tisztában, ezért volt lehetséges, hogy az izraeli titkosszolgálat hiába épült be a szervezetbe, nem volt megfelelő információk birtokában.
A négy fázisban végrehajtott terrortámadásban elsőként szombat hajnalban mintegy háromezer rakétát lőttek ki Izraelre, hogy megbénítsák a híres Vaskupola rakétaelhárító rendszert. Ezután több fegyveres motoros siklóernyőkkel kelt át a határzáron, a Hamász utászai pedig buldózerek segítségével szétrombolták az elektromos jelző- és riasztórendszerrel felszerelt betonfalat, és lyukat vágtak a védelmet kiegészítő drótkerítésen is.
Az így keletkezett réseken motorokkal és terepjárókkal mentek át, és megtámadták a határ menti kibucokat, miközben egy csapat megrohanta az izraeli hadsereg déli főparancsnokságát, hogy megbénítsa annak kommunikációs rendszerét.
A túszejtések már a támadás elején megkezdődtek, az elfogott izraeli katonákat és civileket átszállították a Gázai övezetbe.
A terrortámadás egyik célpontja a Gázai övezethez közeli Negev-sivatagban tartott Supernova zenei fesztivál volt. A rendezvény halálos áldozatainak száma hétfő reggelre már kétszázhatvanra emelkedett.
A Hamász vezetője egy interneten keringő videó szerint azt mondta, Izrael csak az első célpont volt.
Mahmúd az-Zahar úgy fogalmazott, „a mi törvényeink lesznek érvényben az egész világon, és nem lesznek többé zsidók vagy keresztény árulók”, de nem lesznek szerinte arabok ellen elkövetett bűncselekmények sem.