Külföld
Az UNHCR alulfinanszírozottságára figyelmeztetett a szervezet vezetője

Filippo Grandi elmondta: több mint 70 éves fennállása óta a mostani az UNHCR egyik legnehezebb időszaka, a szervezetnek ugyanis 650 millió dollárnyi (237 milliárd forint) hiánya van, és hozzátette, hogy a jövő évi kilátások még ennél is sokkal aggasztóbbak.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a pénzügyi nehézségek éppen akkor sújtják a szervezetet, mikor a világ egyre megosztottabbá válik, és mintegy 110 millió, otthonát elhagyni kényszerülő ember szorul segítségre.
Egyúttal felszólította a világ országait, tartsák tiszteletben a válságok és üldöztetések elől menekülők jogait, az 1951-ben kelt genfi menekültügyi konvenciónak megfelelően.
A szudáni válság és az ukrajnai háború nyomán világszerte rekordméreteket öltött az otthonukat elhagyni kényszerülők száma.