Külföld
Svédországban az a normális, hogy hétköznap esténként robbannak a bombák

„Nem vagyok bombahang-szakértő, de a város ezen részében idén már volt két bombatámadás, szóval valószínű, hogy ez volt a harmadik”.
Felidézi: az első, januári robbantás egy labdányi lyukat vágott ütött egy lakóházon, amely mellett gyakran elbiciklizik. A második, márciusi robbantás egy egész sornyi könnyűszerkezetes házat robbantott le alapjáról a fia középiskolája mögött. Ez, a harmadik pedig még közelebb volt.
„Ami rivális drogbandák közötti belharcnak indult, az bosszútámadások spiráljává alakult, mert a bandatagok – akiknek gyakran nem sikerül megölniük egymást – elkezdték bombázni egymás családjának otthonait” – írja a Politico.
S mivel ezek a bandák Stockholm és Délkelet-Svédország területén szétszórva élnek, „a támadások látszólag vélelenszerűnek tűnnek”.
Pár órával a Hässelbyben zajló múlt heti támadás után Linköpingben is letépte egy bomba egy lakás utcafrontjának falát, aztán egy huszonötéves lány halt meg egy rosszul elhelyezett bomba robbanása miatt Uppsalában. Eközben e hét hétfőjén Hässelbyben ismét bomba robbant, emiatt egy újabb könnyűszerkezetes háznál ütött ki tűz – ez volt a negyedik bombatámadás.
Statisztikákat is sorol: 2023-ban eddig 134 bombatámadás történt Svédországban, 2022-ben egész évben csak 90, és a lövöldözések aránya is meghaladja az uniós átlagot.