Külföld

Bekeményít Lengyelország a cseh határon

Lengyelország a cseh határszakaszon is intenzívebbé tette a közúti ellenőrzést. E lépés azt követően történt, hogy hasonló intézkedéseket vezetett be a lengyel–szlovák végeken is.

Bekeményít Lengyelország a cseh határon
Határőrök valahol a lengyel–cseh végeken
Fotó: AFP/DPA/Fabian Sommer

„A biztonsági ügyekért felelős kormánytagként elrendeltem, hogy a Szlovákiával és a Csehországgal közös határon kiemelt ellenőrzést vezessünk be" – jelentette ki szerdán Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes. A varsói kabinet nem is sokat tétlenkedett, ugyanis péntek reggel már meg is jelentek a hatóságok a térségben.

Mint a pozsonyi Új Szó pénteken megírta, Piotr Müller lengyel kormányszóvivő a Radio Zet kereskedelmi rádióban arról beszélt, egyebek mellett azt vizsgálják, hogy buszokon és a határon átkelő nagyobb járműveken nem szállítanak-e olyan illegális migránsokat, akik a balkáni útvonalon akarnak Európába jutni. Cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint az utakat „sorompóval zárnák le”.

Mindere annak nyomán került sor, hogy Németország nemrég aggodalmát fejezte ki a balkáni útvonalon növekvő bevándorlás fokozódása miatt.

A növekvő migrációs nyomás oka Müller szerint az Európai Unió (EU) „hibás migrációs politikája”, a bevándorlást serkentő „nyitott ajtók politikája”. A megoldandó fő probléma az, „hogy ki léphet be az EU területére, nem pedig az, hogy ezen belül ki utazhat” – húzta alá.

Kapcsolódó írásaink