Külföld

Egyre kevesebb nyugati ország hajlandó finanszírozni Ukrajna költségvetési hiányát

Idén garantáltan mintegy 42 milliárd dollárt kap a költségvetési hiány külső szükségleteinek finanszírozására

Egyre kevesebb nyugati ország akarja továbbra is finanszírozni Ukrajna költségvetési szükségleteit, de Kijevnek sok érve van a támogatás követelésére – jelentette ki csütörtökön Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál alapján a karpatalja.info.

Egyre kevesebb nyugati ország hajlandó finanszírozni Ukrajna költségvetési hiányát
Képünk illusztráció
Fotó: Anastasiia Smolienko / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A jelentés szerint Marcsenko az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „Egyre kevesebb ország hajlandó pénzt adni. De ez nem jelenti azt, hogy nem lesz forrás. És ez nem azt jelenti, hogy abbahagytuk a munkát.” Idén Ukrajna garantáltan mintegy 42 milliárd dollárt kap a költségvetési hiány külső szükségleteinek finanszírozására – tette hozzá. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az ukrán hatóságok a következő, 2024-es évben biztosítani tudják, hogy ez garantált legyen.

„Nem könnyű, nehéz. Minden hónapban sok kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy az adott országok adófizetői milyen mértékben állnak készen a mi finanszírozásunkra” – mutatott rá a pénzügyminiszter. Megjegyezte, hogy ez párbeszéd és vita. „Megmutatjuk az előnyöket, megmutatjuk, mi lesz, ha nem adnak pénzt. Megmutatjuk a következményeket és azt az őrült munkát, amelyet fegyveres erőink végeznek, fékezve a világ egyik legnagyobb hadseregét. És ez is érv” – tette hozzá.

„Ukrajna valójában az egész civilizált demokratikus világ előretolt állása, amely az értékekért, a függetlenségért harcol. És úgy gondolom, hogy van elég érvünk és okunk arra, hogy ne csak támogatást kérjünk, hanem támogatást követeljünk. És készek vagyunk minden szükséges reformot és intézkedést végrehajtani annak érdekében, hogy ez a támogatás időben és maradéktalanul megérkezzen” – hangsúlyozta Szerhij Marcsenko.

Kapcsolódó írásaink