Külföld

Az Egyesült Államok hivatalosan is benyújtotta Ukrajnának reformköveteléseinek a listáját

Az amerikai nagykövet a maga részéről hivatalosan vitára bocsátotta az Egyesült Államok ukrajnai reformjavaslatait

Bridget Brink, az Egyesült Államok kijevi nagykövete hivatalosan is átadta az ukrán félnek Washington reformjavaslatait, Kijev viszont bemutatta saját elképzelését az USA-nak ebben a kérdésben – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál Denisz Smihal miniszterelnök Telegram-csatornájára hivatkozva, amiről a karpatalja.info is írt.

Az Egyesült Államok hivatalosan is benyújtotta Ukrajnának reformköveteléseinek a listáját
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu

A jelentés szerint a kormányfő jelezte, hogy az ukrajnai demokrácia stabilitásának megerősítési koncepcióját átadták Brink amerikai nagykövetnek. „Ez a dokumentum Volodimir Zelenszkij elnök kezdeményezésére készült, és elsősorban az ukrajnai korrupcióellenes struktúrák vezetőivel volt egyeztetve” – magyarázta.

A miniszterelnök hozzátette, hogy ennek a koncepciónak a megvalósítása érdekében Ukrajna az összes partnerrel együtt egyetlen reformterv létrehozását tervezi a demokrácia stabilitásának megerősítése érdekében, amely „egyesíti a különböző szférák pozitív átalakulásához szükséges összes igényt”.

Az amerikai nagykövet a maga részéről hivatalosan vitára bocsátotta az Egyesült Államok ukrajnai reformjavaslatait. „Hűségesek vagyunk a reformok útján, amelyek jobbá teszik országunkat, és közelebb viszik Ukrajnát az EU-hoz és a NATO-hoz” – hangsúlyozta Denisz Smihal.

Kapcsolódó írásaink