Külföld
Ukrajna mindenért hálás, de egyelőre nem vonja vissza a lengyelek elleni feljelentést

A V4-ek agrárpolitikájának irányítói egy megbeszélést tartottak, ami után kedden Ryszard Bartosik, a lengyel mezőgazdasági tárca helyettes vezetője a Business Insider helyi kiadásának elmondta: az interneten Mikola Solski, Ukrajna mezőgazdasági minisztere is követhette a tárgyalást. — Arra a kérdésemre, hogy Ukrajna visszavonja-e panaszát, nem érkezett válasz. A miniszter azt mondta, hogy ez nem kulcskérdés, pedig számunkra kulcsfontosságú. Nagyon fontos. Ez jó hangulatot teremtene, és elkerülnénk a több hónapos eljárást – mondta Bartosik a lapnak.
Érdemes megjegyezni mindez azok után történt, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy kedden sugárzott ukrán tévéműsorban kijelentette: Ukrajna konstruktív kapcsolatokra törekszik Lengyelországgal, különösen az országba irányuló gabonaexport kérdésének megoldásában.
Varsó, Budapest és Pozsony egyetért abban, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek semmilyen formában nem kerülhetnek a piacaikra – azokat egy ellenőrzött folyosón el kell juttatni a kikötőkbe, onnan pedig azokba a harmadik országokba, ahol számítanak rá. Kijev viszont, derült ki Bartosik szavaiból, ragaszkodik ahhoz, hogy saját engedélyeket adjon ki a szállítmányokra, amelyek azzal szabadon beléphetnek az unióba.
– Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen álláspont ellenőrizetlen gabonabeáramláshoz vezethet hazánkba – mondta.