Külföld
Kreml: Felháborító a náci bűnök feledésbe merülése
„Sok nyugati ország, köztük Kanada is, olyan fiatal generációt nevelt fel, amely nem tudja, hogy a korábbi nemzedék ki ellen harcolt. Semmit sem tudnak a fasizmus fenyegetéséről” – nyilatkozott Peszkov.
„Ez azzal jár, hogy a fasizmus itt-ott elkezd megnyilvánulni. És most azt látjuk, hogy gyakorlatilag megpróbálja megvetni a lábát Európa közepén, Ukrajnában, ami ellen könyörtelenül harcolunk” – tette hozzá.
Peszkov arra reagált, hogy Yaroslav Hunka, az SS Galícia hadosztályának veteránja meghívást kapott a kanadai parlament pénteki rendkívüli ülésére, amelyet Zelenszkij látogatásával egy időben tartottak Ottawában. Az eseményen a karzaton ülő 98 éves férfit a jelenlévők álló ovációja közepette úgy mutatták be, mint „az ukrán függetlenség harcosát, aki az oroszok ellen harcolt a második világháború alatt”.
Anthony Rota, az alsóház elnöke, aki Kanada és Ukrajna hősének nevezte Hunkát, zsidó szervezetek tiltakozására reagálva bocsánatot kért tőlük, és magára vállalta a felelősséget a volt SS-önkéntes meghívása miatt. Közölte, hogy utólag jutott olyan információhoz, amelyek miatt megbánta döntését, és leszögezte, hogy előzetesen sem a képviselőtársainak, sem pedig az ukrán küldöttségnek nem volt tudomása róla, hogy milyen bejelentést kíván tenni.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök bejelentette, hogy előzetesen sem ő, sem Zelenszkij nem értesült Rota tervéről. Witold Dzielski ottawai lengyel nagykövet bocsánatkérést követelt a szervezőktől.
Más témákról szólva Peszkov az orosz jogrendnek megfelelőnek nevezte az Ukrajnától elcsatolt négy régióban megtartott helyhatósági választásokat. Azt hangoztatta, hogy az új vezetőket kapott „új régiók” integrálódását egész Oroszország segíteni fogja.
Peszkov elutasította az örmény kormányzat által megfogalmazott bírálatokat, amelyek igyekeznek az orosz félre, különösen a békefenntartókra hárítani a felelősséget amiatt, hogy Örményország elvesztette Hegyi-Karabahot. Mint mondta, Oroszország megérti a kérdés körüli „érzelmi hevületet”, de kategorikusan nem ért egyet a felelősség áthárításának efféle kísérleteivel.
Az orosz békefenntartók fellépését hősiesnek nevezte, és úgy vélekedett, hogy a katonák térségbeli tartózkodásának időkeretéről jelenleg aligha lehet beszélni. Közölte, hogy Moszkva továbbra is kapcsolatban áll Nikol Pasinján örmény miniszterelnökkel, és folytatja tevékenységét minden karabahi örmény jogai érdekében. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy Oroszország, Azerbajdzsán és Örményország esetleges háromoldalú csúcstalálkozójával kapcsolatban egyelőre nincsenek konkrét információk.
Kifejezte Moszkva reményét, hogy Ilham Aliyev azeri elnök nemzetközi megbeszélései, köztük az is, amelyet hétfőn folytat Recep Tayyip Erdogan török államfővel, hozzájárulnak Hegyi-Karabah biztonságának szavatolásához és az ottani élet normalizálásához. Mint mondta, Oroszország ellenzi a közvetítésre képtelen országok ama kísérleteit, hogy megszilárdítsák befolyásukat a Dél-Kaukázusban.
A koszovói helyzetet „rendkívül bonyolultnak”, valamint „rendkívül feszültnek és potenciálisan veszélyesnek” nevezte, hozzátéve, hogy a Kreml figyelemmel kíséri az ottani eseményeket.
„A koszovói síkon azt látjuk, hogy a szerbekkel szembeni hagyományosan elfogult hozzáállást tanúsítanak (a nyugati államok), ez egy hagyományos vonal, kiegyensúlyozatlan” – mondta.
„Az, hogy a szerbek ellen nagyon gyakran szerveznek provokációkat, senki előtt sem titok” – fogalmazott a szóvivő.
Reagált Tucker Carson amerikai televíziós személyiségnek arra a Die Weltwoche című hetilapnak tett kijelentésére, miszerint az amerikai kormányzat megtiltotta számára, hogy interjút készítsen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és ez ellen az amerikai sajtó részéről senki sem tiltakozott. Szavai szerint most nincs itt az ideje annak, hogy Putyin a nyugati médiának nyilatkozzon, mivel az ottani közvéleményt „elkábította a ruszofób propaganda”.
Beszámolója szerint a Kreml tucatszámra kapja a megkereséseket a nyugati, köztük az amerikai médiától.
„Eljön majd a pillanat, amikor szükség lesz egy ilyen interjúra” – hangoztatta Peszkov, aki szerint Putyin „mindig rendkívül őszinte” a külföldi sajtóval folytatott beszélgetésekben, „részletes válaszokat ad, és mindig elmagyarázza országunk álláspontját, így lesz ez ezúttal is”.
„Várjuk ki a végét” – válaszolta arra a kérdésre, hogy Putyin nyilatkozik-e majd Carlsonnak.