Külföld

Autópályán landoltak Finnországban a méregdrága F–35-ös vadászgépekkel

A vadászgépek sebezhetőek a földön

A Norvég Királyi Légierő két gépe csütörtök délután szállt le a közép-finnországi Tervóban egy katonai gyakorlat részeként, mint közölték, lényeges oka volt annak, hogy az egyenként átszámítva nagyjából 45 milliárd forintos gépekkel így landoltak – számolt be a Liner.

Autópályán landoltak Finnországban a méregdrága F–35-ös vadászgépekkel
F–35
Fotó: Anadolu Agency via AFP/Anadolu Agency/Mustafa Yalcin

Egy esetleges háborús helyzetben ugyanis ez lehetővé teszi, hogy olyan helyeken is leszállhassanak, amelynek látszólag nincs stratégiai jelentősége, így ezzel is csökkenthetik a gépek sebezhetőségét – írták.

A leszállás után közvetlenül működő hajtóművek mellett végezték el a vadászgépek üzemanyag-utántöltését, elérve ezzel azt, hogy minél kevesebb időt töltsön a földön a harci repülő – írja a CNA.

„A vadászgépek sebezhetőek a földön, így azzal, hogy képesek vagyunk kis repülőtereket és most már autópályákat is használni, növeli a túlélőképességünket egy háborúban” – mondta Rolf Folland vezérőrnagy, a Norvég Királyi Légierő főnöke a közleményben.

Kapcsolódó írásaink